1. rész

2014. április 14.




A hétfőt senki sem szereti! Ahogy én sem! De szerencsére lejárt a munkaidőm mára.
Mosolyogva lépek ki az épületből és boldogan fogadom, hogy az idő csodás, habár néhol fekete felhők éktelenkednek. Sebaj.
Útközben beugrom a Starbucksba egy fincsi kávéért. Kissé szomorúan veszem tudomásul, hogy sokan vannak, de most  egy kis koffein miatt képes vagyok beállni a sorba.
Mire megkapom a kávét, odakint elkezd esni. Annyira nem zavar, mint egyeseket, akik szitkozódva sietnek a járdán valami menedék alá. Mindig is szerettem az esőt. Most is csak nyugodtan sétálok, miközben nagy cseppekben és sűrűn esik.
Ha valaki felülnézetből nézne, akkor egy csigához lennék hasonlítható a gyíkok között. Körülöttem mindenki siet, egyedül én vagyok az, aki nyugisan sétál... illetve, valaki épp olyan tempóban készül átjönni a másik oldalra, mint én. Hurrá, még egy csiga a gyíkok között.
Egy férfi az. Fekete farmerben és zsebre dugott kezekkel. Csak egy fehér póló van rajta, ő sem zavartatja nagyon magát az időjárás miatt. Azonban a napszemüveget nem értem, hogy miért hordja... na meg ott van a cigi a szájában, ami már csurom víz lehet. Valamivel hosszabb haja a homlokára tapadt. Akaratom ellenére is beleharapok alsó ajkamba, majd nagyot szürcsölök a kávémból. Jól néz ki, ez az igazság.
Egyre közeledik, már átsétált az úton. Felém tart. Egy szemeteskukánál áll meg, ahol kidobja vizes cigijét. Jobb kezét mielőtt vissza tenné a zsebébe, hátra simítja rakoncátlan haját...jesszusom. Valahonnan ismerős.
A telefonom csengetése szakítja félbe ámuldozásomat. Egy ideig a táskámmal bajlódom, hogy még is ki vegyem-e a telefont. Lehet, hogy fontos ügy miatt hívnak, de ha ki veszem azt, akkor elázik.
Hirtelen csak azon veszem észre magam, hogy neki ütközöm valakinek és a kávé rajtam köt ki. A lila pólómon és a fehér(!) nadrágomon.
  -Uhh, nagyon sajnálom! - szólal meg az idegen eléggé ismerős hangon.
  -Nem lehetett volna odafigyelni? - szólok oda az illetőhöz, akire rá sem nézek, mivel a kávés pohárral vagyok elfoglalva, na meg a pólómmal.
  -Én is kaptam belőle - nevet harsányan a fehér pólóját fogva. Elmosolyodom - Arielle Vandenberg? - kérdi teljesen ledöbbenve, majd leveszi a szemüvegét.
  -A... Alex? Úristen! - bököm ki hirtelen megölelve őt ügyet sem vetve arra, hogy kávés a pólóm.
Erősen szorít magához.
  -El se hiszem - mosolyog állandóan.
Én azt nem hiszem el, hogy beindultam a gyerekkori egyik legjobb barátomra. Felnevetek.
  -Én se nagyon! Sietsz valahova? - kérdezem.
  -Nem, csak hazafelé megyek - tudatja velem.
  -Ahogy én is, de itt lakom egy utcával arrébb, nem jössz fel hozzám?
  -De, szívesen! - vágja rá boldogan.
Valamiért mind azt érzem, hogy van valamiféle feszültség közöttünk... gondolom a kilenc év nem találkozás az oka.
Néhány perc sétálás és beszélgetés után megérkezünk a három emeletes tömbház elé, ahol Alex udvariasan nyitja ki előttem a bejárati ajtót. Megköszönöm és elindulok fel a lépcsőn.
  -Hányadikon laksz? - kérdezi a hátammögül.
  -Legfölül - pillantok hátra a vállam fölött.
Néma csendben battyogunk fel addig, amíg meg nem érkezünk a lakásom ajtajához.
  -Kíváncsi vagyok, hogy milyen környezetben élsz - vigyorog lazán a falnak támaszkodva. Rámosolyodok és kinyitom az ajtót, melyet kitárok és várom, hogy Alex menjen be elsőnek.
Tekintete mindenhol megpihen, én meg érdeklődve nézem arcát, hogy mit mutat az.
  -Valahogy... ilyesmire számítottam - fordul felém nevetve.
  -Húzd le a cipődet, kérlek... és ha akarod kerítek neked száraz ruhát, hogy átöltözhess - mondom a magassarkúmmal bajlodva.
  -Rendben... de ugye semmilyen csajos cuccot nem akarsz rámeröltetni? - néz rám lefagyva.
  -Dehogy, csak találok valami bővebb ruhákat, amik nem rózsaszínek - kacagva megyek be a fürdőszobába, hogy törölközőt kerítsek kettőnknek. Az egyiket átnyújtom neki, míg a másikkal bentmaradok a fürdőben, hogy levegyem a vizes ruháimat.
Alex beszól az ajtón keresztül, hogy körülnéz a lakásban, addig én letusolok, és tíz perc múlva már fürdőköpenyben jelenek meg a szobámban nézelődő Alex mögött.
  -Minden olyan új, valamikor most költöztél... - kérdő tekintettel fordul felém, de amint meglát, hirtelen elakad, majd folytatja - ... ide?
 -Majdnem egy éve,  a nagybátyámmal és a barátnőmmel, Crystallal - közben a ruhásszekrényem felé lépegetek és valami Alexnek való ruhát kezdek keresni.
  -Már csak azon is meglepődtem, hogy itt futottunk össze Los Angelesben - hallom, hogy közeledni kezd felém.
  -Öt éve hagytuk el Sheffieldet Crystallal. Mielőtt ide költöztünk volna, New Yorkban éltünk - tudatom vele.
  -Az igen... - megáll mellettem - De várj csak... ez a Crystal barátnőd neked nem volt meg akkoriban, ugye? - gondolkodik el összeráncolt homlokkal.
  -Nem... az egyetemen ismerkedtünk meg - mondom a kezébe nyomva egy bő kék pólót.
Némi keresgélés után sikerül egy viszonylag jó tréning nadrágot is találni neki, így megy is a fürdőbe átöltözni.
Míg a fürdőben van, addig én átöltözöm a szobámban, majd lekomolyodva ülök le az ágyamra, és azon gondolkodom, hogy felhozzam-e a múltat, hogy miért nem keresett egyáltalán. Nagyon is bánt a dolog, és szerintem tisztáznunk kellene mindent.
  -Kicsit fura vizes boxerrel, de kibírom - sétál be a fején a törölközővel.
Felnézek Alexre és ki is tör belőlem a nevetés, hiszen a szürke tréningnadrágon már át is ütött a kissé  nedves boxere.
  -Gyere ki a konyhába - hívom, miután felállok és kisétálok a szobából - Sör, tea, kávé? - kérdezem, miközben Alex az asztalhoz ül.
  -A sör az örök kedvenc ezek közül, de most inkább maradnék egy kávénál - mondja mosolyogva. Hirtelen valamiért feláll a helyéről, majd egy doboz cigivel tér vissza. A fejéről levette a törölközőt.
  -Ugye nem gond, ha rágyújtok? - kérdi vissza ülve a székre.
Fejemmel nemet intek. Egyre jobban érzem a feszültséget köztünk. A kávét felteszem a tűzre, majd gyorsan beteszek a mosógépbe egy adag fehér ruhát, hogy tudjam kimosni Alex pólóját.
Megvárom, míg a kávé készen lesz, kitöltöm, teszek cukrot meg kanalat az asztalra, és leülök.
  -Kérsz? - nyújtja felém a cigis dobozt mosolyogva.
  -Nem nagyon szoktam, de most igen - komoy arccal kihúzok egy szálat és elveszem Alextől a gyújtót. Miután meggyújtom a cigit, vissza csúsztatom a gyújtót neki és az asztalra helyezek egy hamutálcát.
Mindketten megcukrozzuk a kávénkat. Itt az idő. Szívok egyet a cigiből, és neki kezdek.
  -Miért nem kerestél egyszersem kilenc éven keresztül?
  -Kerestelek Arielle... tény és való, hogy nem egyből akkor, amikor megérkeztünk ide a bandával, hanem csak rá két évre - mondja.
  -Két évre rá? - pöffentek egyet, majd belekortyolok a kávémba.
  -Igen... 2007-ben... anyud akkor nem szólt ezek szerint... - sóhajtva gyújt meg egy újabb cigit.
  -Mi? - értetlenül ütögetem le a cigit a hamutartóba.
  -Valahogy nagy nehezen rászadtem magamat arra, hogy felhívjalak, de a mobilszámod helyett az otthonit hívtam, mert hát azt gondoltam, hogy otthon vagy... csak az volt a bökkenő, hogy rosszul gondoltam, mert anyud vette fel a telefont és jól leszólt, amiért nem tartottam be a szavamat. Még mondott dolgokat, nem csak ennyit - elmosolyodunk - De nem akarta elmondani, hogy mi van veled... úgy köszöntem el tőle, hogy szóljon neked, hívj majd fel engem... tehát felidegesedett rám és nem adta át - vonja le a következtetést.
  -Aztán ezekután megint elillant a merszem felhívni téged. Csak egy újabbi két év után sikerült a mobilodon keresselek, de csak egy női robothanggal beszélgettem el, aki azt állította, hogy a szám nem létezik - meséli.
Nevetni kezdek, mire Alex kérdőn néz rám, hogy minden rendben van velem?
  -2007-ben egyetemen voltam. 2009-ben pedig azért mondta azt a női robot hang amit, mert telefonszámot cseréltem, ugyanis akkor már New Yorkban voltunk - tudatom vele kuncogva.
  -Akkor jól kifogtam - csóválja meg fejét.
  -Nem baj... örvendek, hogy összefutottunk. Én már megbékéltem mindennel - mondom mosolyogva.
  -Jó ezt hallani - hirtelen leteszi a cigit a hamutálcába és feláll, mjad megáll mellettem - Na gyere ide - tárja ki karjait vigyorogva.
Leteszem én is a cigimet és megölelem. Így már sokkal jobb, eltűnt a feszültség.
Ezek után bementünk a nappaliba és elhelyezkedtünk a kanapén. Mindkettőnk mondókája beindult. Régi dolgokat beszéltünk meg, meséltünk egymásnak magunkról és jókat nevettünk. Eszméletlen jó volt, akár csak régen!
Közben a cuccai a szárítóban megszáradtak, így amielőtt indult volna haza, át tudott öltözni.
Telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy jó lenne valamikor találkozni.
Egy-egy puszival köszöntünk el egymástól a bejárati ajtónál. Mosolyogva néztem utána míg elmegy.